Eltáncolt prédikáció

Eltáncolt prédikáció

Sokféle prédikációt hallhattunk már, különféle stílusban, de hogy valaki a táncolva prédikáljon, azt sokan nem tapasztalhatták. Pedig ez történt a Csillagpont Ifjúsági Találkozón, amikor az első főelőadás részeként Csatári Bíborka lelkipásztor, aki Szatmárnémetiben született, eltáncolt egy igei üzenetet. Mindamellett, hogy ezt szerettük volna megfejteni, kíváncsiak voltunk a magára a lelkészre is.

Mindenekelőtt arra vagyunk kíváncsiak, kicsoda az, akit a színpadon láthattak táncolva igét hirdetni. Honnan jössz?

Szatmárnémetiben születtem, még egészen kicsi voltam, amikor áttelepültünk az anyaországba, de sokszor mentünk vissza a nagyszüleimhez és a család többi tagjához. Fehérgyarmattól 6 km-re fekvő Cégénydányád településre esett a szüleim választása, akik nagy szeretetben és odaadásban neveltek fel. Gyermekkoromtól kezdve a művészet volt számomra a legfontosabb, elsősorban a tánc és a zene. Fehérgyarmaton rátaláltunk egy tánctanárra, 4 éves voltam, amikor elvittek balettórára. Onnantól kezdve ez egy fontos része lett az életemnek – az iskola és a zene mellett. Amikor nyolcadikos lettem, egy művészeti iskolát választottam.

Ezek után hogy fordultál mégis a teológia felé?

Erre nincs racionális válasz. A családunkban mindig jelen volt a vallás, az ima, ezt hozom a felmenőimtől. Középiskolás koromban jött a gyülekezetünkbe egy lelkészházaspár, akkor ők a zenén keresztül bevontak a gyerektáborokba, elkezdtem azt érezni, hogy ez nekem nagyon fontos, mert Istennek tudok szolgálni. Akkoriban volt egy tánctanárom, akinek nem igazán tudtam megfelelni, vágytam az elismerésére, és soha nem kaptam tőle elég támogatást. Ezzel egyidőben elkezdett erősödni bennem az, milyen jó a templomban orgona mellett, vagy gitárral Isten szolgálatába állni. Így kezdődött el bennem az Ő munkája.

A debreceni teológián végeztél, utána hova vezetett az utad?

A teológiai évek alatt volt kétszer lehetőségem külföldön tanulni, Münsterben és Heidelbergben. Miután végeztem, 2016-tól kezdtem el szolgálni Debrecen környékén, aztán a 2017-es Csillagpont hozott változást az életemben, ahol találkoztam kedves, ismerős arcokkal, akikkel előtte még külföldön ismerkedtem meg egy konferencián. Őáltaluk mutatott utat Isten a Budai Református Egyházközségbe – azóta ott szolgálok.

Az idei Csillagpont első főelőadásban, az igehirdetésre való válaszként szokatlan jelenetet látott a gyülekezet a színpadon. Nem a tánc volt szokatlan, hanem az, hogy a táncon keresztül voltaképp igét hirdettél. Különösen furcsa ez akkor, amikor néhányan úgy vélik, a tánc bűn.

Amikor elkezdtem a teológiára járni, sokat gondolkoztam azon, hogyan lehet összeegyeztetni a táncot és az lelkészséget. Időközben rájöttem arra, hogy az, amilyen én vagyok, az nem a véletlen műve, hanem Isten álmodott meg ilyennek. A teológiai évek alatt elméleti szinten is elkezdtem foglalkozni ezzel, és rájöttem, hogy a tánc sok bibliai történetben megtalálható, sikerült szakdolgozatot is írni erről.

A Szentírásból milyen erre utaló mozzanatokat tudnál említeni?

A legtöbb mozgásra utaló ige, amit a Bibliában olvashatunk, azok a körtáncok, amiket általában a nők kezdeményeztek. Gondoljunk Mirjámra, aki a Vörös tenger kettéválasztása után járt örömtáncot. A Zsoltárok könyvében lehet még találkozni a tánc ajándékával, ahol gyakran allegorikus nyelvben jelenik meg. Sokszor találkozunk azzal, hogy tánccal és mozgással fejeznek ki érzelmeket, persze ennek megvan a negatív vonatkozása is, például az Aranyborjú történeténél, ott is elkezdett táncolni a nép, de akkor az a bűnnel társult. Amit megállapíthatunk: a mozgásra az embernek szüksége van, akár egyházon belül, akár azon kívül. Nagyon tetszik nekem az, hogy a Bibliában megjelenik mind a két oldal, mert nem csak ilyen területeken hibázhatunk – hanem bárhol. A kérdés az, mire használom a táncot: arra, hogy az önző indulataimat, vagy elfojtott érzelmeimet fejezem ki vele, vagy arra, hogy egyszerűen Istent állítom a középpontba. Én a mozdulataimmal a legnagyobb tiszteletemet és szeretetemet szeretném kifejezni – felé. Azt gondolom, hogy a Csillagponton egy ilyen főelőadáson táncolni számomra egy olyan ajándék volt, ami arra biztat, hogy református lelkészként tovább táncoljak. Amit a Csillagponton igyekeztem átadni, abban imádság, tisztelet volt, valamint az, hogy megmutassam a fiataloknak: merjenek önmaguk lenni, mert ami bennünk van, azzal élnünk kell és élnünk is lehet.

Miről szólt a tánc-prédikációd a Csillagponton?

Az első rész arról, hogy a hitéletünkben, egyéni életünkben, kapcsolatainkban vannak nehézségeink,  megkötözöttségeink, a társadalom sokmindent rápakol az emberre. Ezekről őszintén beszélnünk kell, vagy egyszerűen a művészeteken keresztül kifejezésre juttatni. Az erősítő gumiszalag, amivel összekötöttem magam, átvezetett az improvizáció második részébe, ahol az kapott hangsúlyt, hogy Isten szeretete mindezeket fel tudja oldani. Mégpedig akkor, hogyha nem lefelé nézek, hanem a nehézségekben is felnézek Rá. Tehát azt táncoltam el, amit érzek, de azt is, amiben hiszek.

Mi a te életigéd? Mi ad erőt az élet táncára és a szolgálatra?

A konfirmációm alkalmával kapott igém: „Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon”.  Ez a ragyogás mindenkire igaz lehet. A másik igém: „De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.” (2Tim 4,5)

Rácz Ervin, fotó: Kalocsai Richárd, Sebestyén László